Noémi igazán professzionális! Személyemre odafigyelő visszajelzést nyújtott az önéletrajzom kapcsán, nagyon jó meglátásai voltak, amik hozzásegítettek a sikerhez. Olyan apróságokat is észrevett, amik felett sokan elsiklanának, mégis hatalmasat emeltek az önéletrajz színvonalán. A szakmaiság mellett mindezt igen rövid idő alatt tette, ami nem volt elvárás, de hatalmas segítség minden szempontból. Teljes szívemből ajánlom!
FlóraEgyetemista
Elégedett vagyok a konzultációval, Noémi sokat segített a jelenlegi piac megismerésében, a CV befrissítésében, és hogy kicsit más oldalról is megközelítsem a dolgokat.
PéterIT szakember
Noémit 2021 őszén kértem meg, hogy segítsen az önéletrajzom korrigálásában. Ezzel és több hasznos tanácsával sikerült egy olyan munkahelyet találnom, amit elképzeltem és noha váltottam azóta munka és lakóhelyet a tanácsait azóta is alkalmazom a munkakeresések során.
AlessandraLogisztikai adminisztrátor
Évek óta nem volt szükségem az önéletrajzom használatára, és a Noémitől kapott segítség után kijelenthetem, szerencsés, hogy nem küldtem be a korábbi verziót sehova. Azt viszont biztosra tudom, hogy a segítsége nélkül tele lett volna olyan apró hibákkal, amik még szépérzékkel rendelkező embereknek sem biztos, hogy feltűnne. Köszönettel tartozom Noéminek a segítségéért, és a határozottan ajánlom mindenkinek, aki szeretne előnnyel indulni egy új pozíció megpályázásában.
ÁdámÉrtékesítési vezető
....
ZsoltCégvezető
Lényegre törő, informatív és tartalmas lett az új önéletrajzom Noémi segítségével Szerintem nagyban segített, hogy több interjú lehetőséget kaptam, ami végül egy új munkahelyet eredményezett.
LeviRendszerszervező
Az önéletrajzom az lényegre törőbb, logikusabb lett és átláthatóbb. Segített abban, hogy én is átgondoljam, mik azok az erősségeim, amik a munkaerőpiacon hasznosnak bizonyulnak.